Lassan lett egy életem Londonban. Októberig egy "etikus" cégnél dolgozom, annyit keresek, amennyi pénzt még nem láttam, és egy foglaltházban lakom ahol egy politikai kezdeményezésen dolgozom. Hát ez két külön világ, úgyhogy külön is fogok róla írni. Elöljáróban csak annyit, hogy néha felkelek reggel, a földön alszom, öltönyt veszek vagy élre vasalt nadrágot és inget, aztán kipassszírozom magam a Mad Max stílusú szögesdrótos vaskapun, ami egy biciklizárral van rögzítve. Az irodaház a felhőkarcolós pénzügyi negyedben van, a bevádorlós negyedtől, ahol lakom, 5 perc gyalog -- emiatt nem is érdemes biciklire pattannom. A hátizsákomban alapvetően két dolog lapul: a félmilliós laptopom és a kukázott szendvicsek. Előbbit egyszer ellopták, mert a szabadbolt bejárata mellett hagytam a hátizsákomat, úgyhogy vettem egy másik ugyanolyat. Utóbbiakat néha egy másik szögedrótos kapun átmászva halászom ki a kukából, máskor meg pontban délután ötkor gyűjtöm be egy barátságos szendvicsboltból.

Az iroda egy igazi szocreál toronyház, még egy allegorikus öntöttvas szobor is van az oldalán. "Development house" -- a fejlődés háza. Van recepció, belépőkártya, konyha, zuhanyzó, légkondi, szük folyosók meg minden, ami egy rendes, számomra eddig csak a horrorfilmekből ismert irodaházhoz kell. Napi 8 órát dolgozok a "gyárban" -- a Drupal nevű tartalomkezelő rendszerrel, PHP nyelven építem a London School of Economics diákszakszervezetének honlapját. Elég sok energiát fektettem abba, hogy honlapkészítő karrierem során elkerküljem ezt a fajta munkát, de mint a mellékelt ábra mutatja, nem nagyon sikerült. Tulajdonképpen ez a legnagyobb szabad szoftveres tartalomkezelő rendszer, és úgy tűnik Londonban elég kevesen ismerik -- legalábbis az állásajánlatra csak 16 ember jelentkezett, és legtöbbjüknek nem volt ilyen irányú tapasztalata. Nagyjából mindegy, hogy mikor megyek be, lényeg hogy 8 órát le kell húznom az irodában, akár fürdést, ebédszünetet, parkban cigizést is beleértve. Túlórára néha szükség lehet, de nem fizetik, ahogyan táppénzt sem kapok. A munkatársak alapvetően szimpatikus emberek, de eddig unalmas alakoknak ismertem meg őket. Mindenesetre nem érzem nagyon, hogy kilógok a sorból. Például a rendszergazdánk eljött múlt szerdán a műhelyfoglalkozásra, amit a szabadboltban tartottam a vezeték nélküli hálózatok feltöréséről. Akkor egy "hatalmi struktúrák, te hülye!" pólóban volt. Amikor hétfőn ápolatlanul és szakadt fekete anarchista egyenruhában támolyogtam be a munkahelyemre, elégedetted állapítottam meg, hogy láthatóan azóta ő sem fésülködött, és ugyanabban a pólóban van, mint amikor utoljára láttam, viszont vigyorogva közölte, hogy aznap reggel feltörte élete első vezeték nélküli hálózatát. Az irodában saját asztalom van, és saját számítógépen is lehetne, ha nem ragaszkodnék a laptopomhoz, viszont az elsőhöz járt egy dokkolóegység amibe be van dugva az összes szükséges periféria, úgyhogy csak leülök és bedugom ezt a kütyüt a gépembe. Rendes angol módon a tea, tej és teasütemény leírható az adóból, tehát mindig megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre. A sarkon van egy katedrális, amit egy "hearth", vagyis kandallógyártó cég bérel, és három emeleten lehet benne megtekinteni a különböző antik stílusú tűzhelyeket, valamint egy kis park, ahol lehet vadszilvát meg feketeszedret szedni. Néha azért elmegyek néhány utcányira, ahol ebédidőben kajapiac van, és igazi olaszok árulják az igazi olasz gnoccit, és a helyi temetőben fogyasztom el a dobozos kaját, ahol William Blake és Daniel Defoe sírja is van. A projekttel egyébként nagyjából minden rendben, annak ellenére, hogy nem voltam nagy ismerője azoknak a technológiáknak, amikkel most dolgozom. A szeptember közepi határidőt valószínű nem miattam, hanem a grafikai cég lassúsága és a megbízó inkompetenciája miatt fogjuk elbukni. A cégnél egyébként kollektív döntéshozatal van, én is bármikor ellentmondhatok a főnökömnek, és órabérben dolgozunk, tehát többet keresek mint bárki más, mert én a többiekkel ellentétben heti 5 napot és 8 órát húzok le az irodában. Csak a takarítónőnek van jobb órabére, aki heti néhány órát dolgozik.

Ha nem kelek fel időben -- márpedig általában nem kelek fel időben, mert háromig számítógépezek vagy partizok -- akkor csak 7-8 körül szabadulok. Ilyenkor zár a szabadbolt, ami csütörtöktől vasárnapig dél és du nyolc között van nyitva. Stratégiai helyen vagyunk egy stratégiai épületben. A pénzügyi negyed, a művésznegyed és a délázsiai bevándorlók negyede közötti határvonalon idaális helyet foglalunk el: a fiatal és trendi középosztálybeliek számára divatos alternatív hely vagyunk, ahová elhozhatják a megunt holmijaikat, és a kocsmában elmesélhetik a barátaiknak, hogy ezt-meg-azt a rucit egy ingyenes boltból szerezték, tényleg. Közben a lecsúszott szegények azért betévednek hozzánk, és valóban értékelik az ingyen kaját meg az ingyen ruhákat és más cuccokat. A földszint egy igazi bolt, kirakatokkal és nagy térrel, ahová mindenféle szedett-vedett polcokat építettünk. Kb. 30-40 "vásárló" jön egy nap, akik nagyrészt visznek magukkal valamit, és 2-3 ember aki hoz egy-egy zsák ruhát vagy doboz kacatot. Kaptunk már videókamerát, laptopot, bicikliket és más értékes dolgokat is. A szabadboltot aktivisták működtetik, nagyrészt munkanélküliek, hivatásos forradalmárok, vagy olyanok, akik csak néhány napot dolgoznak egy héten, és egyébként kukázásból és házfoglalásból tartják fönt magukat. A házfoglalás Angliában (szemben Skóciával és a többi tartománnyal) legális: egy rendőr, aki illegálisan betör egy foglaltházba, akár 6 hónap börtönt is kaphat. Van egy ősi papír, ami összefoglalja a vonatkozó törvényeket, és minden foglaltház ajtójára ki van szegezve. A szabadbolt már megkapta a papírokat, ami alapján jövő pénteken bíróság elé állunk. Magyarországgal ellentétben azonban ezúttal nem arról lesz szó, hogy börtönbe kell-e mennünk, vagy bírságot fizetni, pusztán azt kell tisztáznia a bíróságnak, hogy kié az épület tulajdoni joga. Persze nem a miénk, de a Házfoglalók Tanácsadó Irodájának jogászai több rendellenességet is találtak a számunkra eljuttatott dokumentumokban -- például nem látjuk kétséget kizáróan bizonyítottnak a Corporation of London tulajdoni jogát. Utóbbi egyébként London leggazdagabb helyi önkormányzata, ami még a középkorból maradt meg. A City, másnéven "Egy mérföld", a pénügyi/felhőkarcoló negyed, az egykori óváros, amit annak idején a céhek tanácsa irányított. Ma ez az egyetlen önkormányzat, ahol nem a helyi lakosok képviselői ülnek, hanem az egy mérföldön elterülő irodaházak tulajdonosai, olyan cégek, mint a Reuters vagy a Lloyds bankhálózat. Hát ha szerencsénk van, akkor ezek ellen egy-két hónapon keresztül tudjuk tartani a frontot: egy hónapig tartott, amíg rájöttek, hogy elfoglaltuk az ingatlanjukat, és ha győzünk az első körben, akkor még egy hónapig eltarthat, amíg kilakoltatnak minket. Holnap lesz a megbeszélés arról, hogy a kilakoltatás után melyik környékbeli épületet foglaljuk el.

Ez egyébként egy kétemeletes ház, aminek a lapos tetejére tegnap éjjel húztam fel telefonkábelen négy széket, úgyhogy most ott lehet sörözni és figyelni mi történik a Kereskedelmi út és a péngyügyi negyed határán. A második emeleten nincs semmi csak egy WC, amiből most éppen szivárog a víz a konyhába -- szerencsére van néhány tapasztaltabb vízvezetkékszerelő házfoglaló a csapatban, remélem holnap a megbeszélés után kiderítik, hogy mi a gáz. Az egész ház háromszögletű, így az én szobám is, amit most egy kedves barátommal osztok meg. Van villany és egy vékony nádszőnyeg amin alszom, és kilátás az utcára ahol este kurvák állnak a sarkon. A sok irodai munkától fáj a hátam, ezért jobb a földön aludnom, mint matracon, amiből akár 10 emberre is elegendőt gyűjtöttünk össze a házban. A ruháimat kézzel mosom, kivéve az ingeket és nadrágokat, amiket a sarki tisztítóban tisztíttatok 5000 forintért. Az első londoni napom végén találtam ide, az állásinterjú után. A házat a Szabadiskola kollektíva nyitotta meg, akik egy egész hétvégényi előadássorozatot szerveztek a házfoglalásról. Aztán felmerült a kérdés, hogy mi legyen az épülettel -- javasoltam, hogy szabadbolt legyen belőle, mert kifejezetten ezzel foglalkozó hely még nem volt a környéken, csak kisebb szabadboltok a különböző foglaltházakban. Legnagyobb meglepetésemre ezt a javaslatot elfogadta a gyűlés, és eldöntöttük, hogy azon a héten 24 órában elfoglalva tartjuk az épületet. Ez azért fontos, mert csak addig vannak házfoglaló jogaink, amíg házon belül vagyunk. Ezért elkezdtem itt aludni (előtte egy másik kedves barátomnál aludtam egy szintén foglalt 5 db 3 emeletes épületből álló blokkban), és lassan kiderült, hogy csak nekem nincs másik állandó szálllása. Így a végén én lettem az egyetlen állandó lakó.

Most egy másik foglaltházban vagyok, ahol egy másik barátom lakik. Ide csak ritkán jövök, különböző okokból -- hogy megnézzem a barátom új szobáját, hogy elvigyek egy rakás sushit, kenyeret meg zöldséget amit egy boltból kaptak, hogy segítsek titkosítani egy merevlemezt vagy beállítani az Internetet, stb. Ez egy hagyományos angol sorház, aranyos kerttel és nagy ablakkal a nappaliban, úgy hogy mindent látni az utcáról. Épp most tettek fel egy maguk festette kalózzászlót a falra, és egy antik asztalon gépelek, amit valószínűleg az utcán találtak. Már este 4 óra, sok almasört ("cider") ittam, elég fáradt vagyok. A nagy webfejlesztő/anarchista életben nagyon kevés időm van arra, hogy valóban magam legyek. Legalábbis a személyiségem egy részét ritkán van időm megélni. Ugyanakkor az életem utóbbi 6 évét arra tettem fel, hogy egy olyan helyen tudjak élni, ahol egyszerre közösségi élet és alulról szerveződő politikai munka folyik, ami független az államtól és a mindenféle hatalmi szervektől elválaszthatatlan korrupciótól, és ez most kétségtelenül sikerült. Úgy érzem, hogy a gyerekkori kalózos-kalózrádiós meg kiberpunk vágyaim tulajdonképpen valóra váltak.